Az akasztott király I.

1. SZÍN
Susán piacán, i. e. 489–488. Emberek jönnek-mennek. Asszonyok kosarakat cipelnek a vállukon. A földszint bal oldalán a királyi vár kapuja áll. Két őr áll mozdulatlanul, mellettük Márdokeus nézi a tömeget. Az emberek megállnak, beszélni kezdenek, a nézőtér felé mutogatnak. Két hírnök jön át a nézőtér között díszes perzsa ruhában. Az egyik kezében tekercs van, a másik veri a dobot. Lassan mennek, az emberek félreállnak, a színpad elcsendesedik.

Hírnök
Halljátok, népem!
Ahasvérus, ki első ezen a néven, királynéját megtagadja, s tőle jogát veszi.
Ha engedetlen, tán nem is kell neki.
Bölcs királyunk döntött, hogy
új feleséget választ a szép szüzek között.
Térjen házába minden asszony,
hogy lányából nyíló virágot fakasszon!
Lovasok mennek, menekülni nincs joga,
legyen a legszebb a király asszonya!

Összetekeri a tekercset, dobolás elkezdődik, a színpad végébe mennek.

Hírnök
Halljátok, népem!
Ahasvérus, ki első ezen a néven, 

királynéját megtagadja, s tőle jogát veszi.
Ha engedetlen, tán nem is kell neki.
Bölcs királyunk döntött, hogy
új feleséget választ a szép szüzek között.
Térjen házába minden asszony,
hogy lányából nyíló virágot fakasszon!
Lovasok mennek, menekülni nincs joga,
legyen a legszebb a király asszonya! 

Megfordulnak, bemennek a király kapuján, az emberek halkan beszélgetni kezdenek, Márdokeus a földet bámulja.

Mehuma
Erős a kéz, erős a lélek.
Vásti bűne asszonyi vétek.

Zétán
Minden bűn s minden vétek megbocsátható.

Mehuma
Minden? Nevetnem kell.
Beszéljünk a felséggel?
Ki oly bolond, hogy
hátat fordít szavára?
Ki oly esztelen, hogy
tiszteletlen a királlyal?

Zétán
Királyi lakomán sok bor elfolyik.
Táncában veszett volna el
megannyi nemes.
Vásti talán erényére gondolt, s látta, 

hogy veszekednie sem érdemes.

Mehuma
Oly nehezek a kimondott szavak,
hogy szíve hálójába estek.
Tettével bemocskolta a király nevét,
s elszomorított egy vidám estet.

Zétán
Sok jó bor, könnyű felejtés.
Még a királynak is
szeretnie kell asszonyát.
Van-e olyan súlyos ez a bűn,
hogy megérdemelje a halált?

Mehuma
Ki beszélt halálról? Hova gondol?
Csak a koronát helyezik át másra.
Minden, ami történt, egyedül Vásti hibája.

Zétán
Életétől megfosztott,
bezárt asszonyi lélek.
Helyet cserélnének vele
talán a szegények.
Vagy még ők sem.

Belép a színpadra egy lány kosárral a kezében, testét s haját hosszú kendőkkel takarja, az árusok között sétál. Márdokeus ellép a kapu mellől, a lányhoz siet, félremennek.

Márdokeus
Egyetlen lányom!
Hegyek közötti rónaságom!
Harmatok között nyíló virág,
perzsa földön igaz zsidó világ.
Oh, Hadassa! (kezét arcába temeti)
Arcomról már rég eltűnt a mosoly,
könnyeim a börtönöm, én meg a fogoly.
Bilincsbe verve egyre szenvedek,
keresem, hogy miért ilyenek az emberek.

Hadassa
(a lány leteszi a kosarat a földre)
Szavaidból kiszakad
mérhetetlen fájdalom,
veszélyt érzek leselkedni
szerető házamon.
Hiszen maga szinte retteg!
Mondja el gyorsan, hogy
a perzsák mit tettek!

Márdokeus
Repedezett téglák, hontalan gyermek,
kopottas szolgák csendben menetelnek.
Sivatagi világunk önkényes mivolta
reményünket a háta mögé dobta.
Hallottam a kacagást, kőfalrengést,
kezek nyúlnak felénk, hogy megszerezzék
égi adományom.
Vagy nekem földi vigalom,
eme sós beszéd elűzi dicső dalom.
Falat építettek, mögé ragadtam,
bezárták a frissen nyíló ajkam,
ütöttem ököllel, ütöttem erőből,
s most darabjaimba felőröl.
Oly kicsiny gyermek voltál.
Egy törékeny szellem.
Éreztem, hogy veled kell lennem.
Testvérem jobb nevelést adhatott volna,
de velem úgy nőttél fel, mint szolga.

Hadassa
Ne beszéljen őrültséget, kérem!
Apám helyett apává lett nékem.
Kezét nyújtotta porszem lelkem felé,
s szavaira most falai közt leég.
Egy királynőt sem szerethettek
volna jobban, mint ön engemet.
El nem cserélném semmire a szolgai életet.

Márdokeus
Lakói pihennek az árva országnak,
omladozó falain tekintenek ránk.
Megbűvölik gyermekeit a fáknak,
bebalzsamozzák szerető anyánk.
Hosszú útra vezetnek szárnyaik,
ugrálva kacagnak fejünk felett.
Látják elillanni szürke hajnalunk,
letörik az amott hajnalodó telet.
Áhítattal fogják remegő kezem,
sóhajtanak, s többé nem ítélkezem.
Életet ígértem neked.
Tiszteletre méltó zsidó férfit.
Olyan embert, aki hitünket megérti.
Óvtalak az esztelentől, s óvnálak máig,
magam mellett tartanálak, ha kell, a halálig.

Hadassa
Hát tegyen úgy, ahogy jónak látja.
Én elfogadom szavát, vagyok alázatos szolgája. (meghajol)

Márdokeus
El kell, hogy veszítselek.

Hadassa
(felkapja a fejét) Tán eladott engem?
Velem fizette ki titkos adósságát?
Nézzen rám, megteszem!
Eme gyermek kezébe adja életét s halálát.

Márdokeus
Oh, Hadassám!
Bárcsak eladtalak volna.
Jobb a zsidó rab, mint a pogány szolga.
Látod a botorkáló lényeket?
Ott kuporognak vénülő fa alatt.
Hazug énük bizony, elveszni látszik,
borongós világuk ölébe ragadt.
Hol vagytok ti, bölcs királyok?
Uszítsátok a békét a népre.
Lehet, hogy későn hallik a dobszó,
Lehet, hogy a vég már őket elérte.
Álnok kígyó. Más fején a korona.
Prüszköl s vágtat fehér lova. 

Hadassa
Nem értem beszédét.

Márdokeus
Örülnek az asszonyok s sírok én.
Perzsa kézbe kerül minden törékeny edény.
Nem számít bőrszín s nem számít vallás,
a legszebbet Ahasvérushoz adják.

Hadassa
Hát igaz a szóbeszéd!

Márdokeus
Tudott róla?

Hadassa
Csordogáló patak mellett a kövek beszélnek, s aki mosni jár, meghallja szavukat.

Márdokeus
Lám, az asszonyok előtt nem lehet tartani titkokat.

Hadassa
Történjék bármi, én hű maradok magához s Istenünkhöz.

Márdokeus
Nem!
E szavakat mások előtt ki ne ejtsed!
Még valaki rájön származásodra,
s rútul ellened cselekedne.
Életedbe nagy változást hoz a mai nap,
de nekem rád kell, hogy majd vigyázzak.
Hallottál a mosolyról?
Kóbor emlékek hadáról?
Egy szerető ölelésről, békés elmúlásról?
Hideg éjszakákról, könnyű Holdról?
Láttál-e vihart?
Villámok seregét, dörgő lovasait.
Láttad, ahogy tombol? Hallottál-e zenét?
Sűrű égnek könnyed muzsikáját.
Ízeltlábú parasztoknak bársony játsziságát.
Éltél-e már igazán?
Szerettél teljes szívből?
A szolgaéleted, mondd, elkerülted hírből?
Láttál-e már szenvedést?
Ahogy más törik össze.
Láttad, ahogy az embereknek patakká válik a könnye? Ízlelted-e a világot?
Haraptál már szerelmet?
Könnyed voltál-e, amikor bús érzéseid teremtek?
Sírtál-e, amikor a boldogságot lelkedből elűzték?  Hiszel-e a mesékben?
Mindig csak a jó győzhet?
Éreztél már csontig ható félelmet?
Bántottál-e már meg valakit?
Sajnálod a múltat?
Van még miért élned, de vigyázz, jelened elmúlhat.
Gondolj arra, aki boldognak ismert,
s kérlek, soha, soha ne hibáztasd Istent.
Vedd le kendőid, öltözz úgy,
ahogy a perzsa asszonyok,
s ne mondd meg senkinek,
hogy én magam zsidó vagyok.
Tudd, szívem soha nem ereszt el,
de mától nem lehetsz Hadassa.
Neved legyen Eszter!












Szeretsz olvasni? 
Szereted a verseket? 
Nem ijedsz meg a drámától?
Akkor itt válogathatsz a már megjelent könyveim között:


Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A sas, a disznó és a macska - argentin tanítómese

Hogyan írjunk ebookot? - Formázás II.

Modern Hófehérke avagy KO Kitti a vadnyugaton